Jártál mostanában Budapest belsőbb részein? Nem hiányzott valami? Két kereke van, zöld-, esetleg sárga-fekete. Bizony, eltűntek a mobiltelefonos applikációval bérelhető elektromos rollerek, azaz a Lime és a Breezy járgányai.
A Lime március 19-én tüntette el a rollereket a fővárosból. Erről a felhasználókat nem értesítették, és közleményt sem adtak ki Magyarországon, az angol nyelvű tájékoztatás – miszerint a koronavírus-járvány miatt Dél-Koreát leszámítva világszerte szüneteltetik tevékenységüket – múlt heti keltezésű. Ez sokakat váratlanul ért: volt, aki néhány nappal korábban pont azért váltott bérletet, mert a járvány miatt akarta használni a rollereket, ő bukta a pénzét. Ilyen esetekben különösen kellemetlen, hogy egy helyi jelenléttel nem rendelkező, a hazai jogszabályokat nem követő társasággal kell vitatkoznia. Mivel a szolgáltatást egy holland társaság nyújtja, a hazai fogyasztóvédelem segítségében sem lehet bízni.
Pedig kevés közlekedési eszköz terjedt el olyan viharos gyorsasággal a világban, mint az e-rollerek. Az első modern lítium-ion akkumulátoros e-rollerek 2017-ben jelentek meg nagyobb számban, majd rögtön ebben az évben el is indult a Bird és a Lime dokkolás nélküli e-roller megosztó rendszere.